2006. június 17. 20:30 - Margitszigeti Szabadtéri Színpad
"ÉDES MÉREG"
OLÁH IBOLYA
lemezbemutató koncert
A románcot az árnyékolja be, hogy Tomi egy átbulizott éjszakán egy másik lány karjaiban kötött ki. Gabi a szülői házban töpreng a történteken. Most mindketten padlón vannak.
Tóth Gabi a nézők szeme láttára cseperedett lázadó kamaszlányból komoly gondolkodású énekesnővé. Felnőtté válásával öltözködése is alaposan megváltozott: nagyon ügyel megjelenésére, s egyre többet látni nőiességét hangsúlyozó ruhákban
Korábban is előfordult már hogy a fináléból kimaradt zenészek csináltak karriert, adtak ki lemezt. Nos, most hasonló sorsra juthat Walkó Csaba is.
A Megasztár döntőire még várni kell, ezért a Blikk utánajárt, mivel töltik mindennapjaikat az új széria csillagai.
Tóth Gabi magányos. A megasztár második szériájának legtehetségesebb énekesnőjét több ezer kilométer választja el szerelmétől, Palcsó Tamástól.
Kevesen tudják például, hogy a tehetséges énekes a Megasztár verseny alatt halálos beteg édesapját ápolta, és arról sem beszélt soha, hogy milyen érzések kavarogtak benne, amikor a temetést intézte.
persze szó sincs arról, hogy haragban lennének, pusztán a lemezeladási versenyről van szó, melyet egyelőre a 2005-ös év hangja vezet.
Gáspár László elfogadja a másságot. Már korábban is fellépett melegbárokban, többek között az első hazai melegbál sztárvendégének is őt választották.
Üdvözöllek!
Szeretettel köszöntelek az oldalon!


Nagy Kata


ondragstart="return false">
Nemzeti vízumot kapott Rúzsa Magdolna: a Megasztár verseny győztese szerdán vette át a dokumentumot Magyarország szabadkai főkonzuljától.
AZ EREDMÉNYHIRDETÉS:

A nézők döntése alapján, 2006 legjobb hangja, Magyarország Megasztárja:

RÚZSA MAGDOLNA
Az este megindító eseménye lesz, amikor mindkét döntős külön-külön, Éry Balázs zongorakíséretével énekli el a felejthetetlen Máté Péter-számot: Most élsz.
Ha Isten is úgy akarja, akkor egy kisbabával ajándékoz meg bennünket hamarosan, úgyhogy mindenféleképpen közösen tervezzük a jövőt. Amikor kiderült, egyáltalán nem estünk kétségbe, valahogy ez is olyan evidens volt, hogy ebből nem lesz gond. Nem tárgyaltuk át, hogy mi legyen a sorsa..."

A KÖZÖNSÉG SZAVAZATAI ALAPJÁN AZ EST BIZTOS TOVÁBBJUTÓJA:

Rúzsa Magdolna, aki így már biztosan ott lesz május 20-án a Papp László Budapest Sportarénában, a döntők döntőjében.

A közönség Rúzsa Magdolnát juttatta tovább, így tehát Póka Angéla és Varga Ferenc párbajozott. A párbaj dal: Megasztár 1. - Csillagdal. A döntés a nézők kezében van.
Nem akármilyen adással jelentkezik szombat este a Megasztár, a tét ugyanis immár nem kevesebb, mint a döntők döntőjébe jutás. Az est nyertesei szórakoztatják ugyanis május 20-án a Papp László Budapest Sportaréna tizenkétezres közönségét...
A HÁROM, LEGKEVESEBB SZAVAZATOT KAPÓ VERSENYZŐ:

Póka Angéla, Szabó Eszter, és Varga Ferenc.

A döntősök két közös nótával készülnek: a latinmix után, a Christina Aguilera-tól megismert, csodás hangulatú szerzemény, az Infatuation csendül fel...
A Megaházhoz már csak Rúzsa Magdi, Póka Angéla, Szabó Eszter és Varga Feri rendelkezik kulccsal, de már egyikük gyomra sem rándul görcsbe az idegességtől, ha a távozásra gondol.
Szabó Eszter és Kontor Tamás, a pár egyelőre tagadja, hogy kapcsolatuk több barátságnál.
ÉS A HÁROM, LEGKEVESEBB SZAVAZATOT KAPÓ VERSENYZŐ:

Kontor Tamás, Szabó Eszter és Varga Ferenc.
A tét most már a négy közé jutás. De ki lesz a befutó? Az öt csillagjelölt a legnagyobb filmslágerekkel készül a Megasztár-döntőre...
A HÁROM, LEGKEVESEBB SZAVAZATOT KAPÓ VERSENYZŐ:

Bocskor Bíborka, Póka Angéla, és Szabó Eszter.
Régi és új mega-szereplők a zenei tehetségkutató hetedik döntőjének színpadán. Zseniális párosítások és zseniális szerzemények: a világslágerek mellett néhány hazai kedvenccel érkezik a legújabb finálé...
Bocskor Bíborkánál talán csak én lepődtem meg jobban, hogy a Megasztár hatodik döntőjéből lécrezegtetés nélkül továbbjutott.
Le a kalappal előtte, még akkor is, ha ő maga nehezen szabadul a színpadon a sajátjától. Szabó Esztert azonban nem csak kalaphóbortja miatt ismerte meg az ország. A szombati döntőben szorult helyzetbe került, de a zsűri megmentette.

ÉS A HÁROM, LEGKEVESEBB SZAVAZATOT KAPÓ VERSENYZŐ:

Baktai Anikó, Kontor Tamás, és Szabó Eszter.
A döntősök két közös, legendás musical nótával készülnek: részletek hangzanak el az István, a király, valamint a West Side Story című darabokból.
hogy egy efféle kapcsolatban szokás, mindent együtt csinálnak, mindent megbeszélnek, és mindenben támogatják egymást. "Marcsika" akkor sem állt lánya útjába, mikor az 18 évesen, friss érettségivel a zsebében a fővárosba utazott szerencsét próbálni.
A harmadik Megasztár különleges hangú énekesnőjének, Rúzsa Magdolnának nagyon hiányoznak a vajdasági Kishegyen hagyott szerettei. A telefonbeszélgetéseket is ritkítani kell, mert szerény anyagi körülmények között élő szülei nem tudják fizetni az utóbbi időben felduzzadt számlát.
ÉS A HÁROM, LEGKEVESEBB SZAVAZATOT KAPÓ VERSENYZŐ:

Kontor Tamás, Póka Angéla és Puskás Péter.
Március 25-én Queen-est a Megasztárban! A döntősök két közös nótával, két rocktörténeti legendával készülnek: először a Radio Ga Ga, majd a We Are The Champions hangzik majd el.
A Megasztár házban ugyanis mindenki tudja, hogy Esztert egy ideje valójában Kontor Tamáshoz fűzi mély érzelem. Persze érthető a titkolózás, hiszen a gyulai lány szeretné óvni, védeni friss kapcsolatát...
Puskás Péter, a Megasztár versenyzője nem énektudásával, hanem különös megjelenésével tette emlékezetessé szombati fellépését. Kérdésünkre elmondta, a szabadgondolkodás védelmében öltött magára szoknyát, és az sem zavarja, ha emiatt melegnek nézik.
A HÁROM, LEGKEVESEBB SZAVAZATOT KAPÓ VERSENYZŐ:

Bocskor Bíborka, Hoffmann Mónika, és Kontor Tamás.
Március 18-án a Quimby, a Zanzibár, Roy & Ádám nótái mellett felcsendül a United Végső vallomása is
Ez egy kereskedelmi csatorna műsora - mondta a mikrofonba Anikó, aki a színfalak mögött tovább méltatlankodott.
Varga István lemezt tervez, amelyhez - mint megtudtuk - a BKV is szeretne támogatást adni.
Mind a zsűri, mind az „előadóművészek” folyamatosan meggyalázták a két világhírű csapatot.
Sem Tamás, sem Eszter nem tudja még hová tenni a másik iránti érzelmeit. Egy biztos (saját elmondásaik szerint), hogy a kezdetektől jóba vannak, tetszenek egymásnak, és még nem tudják, hogy mi lesz a kapcsolatukból.
A HÁROM, LEGKEVESEBB SZAVAZATOT KAPÓ VERSENYZŐ:

Baktai Anikó, Bocskor Bíborka, és Varga István.
Baktai Anikó, a Megasztár harmadik szériájának döntőse borotvaélen táncol. Először a zsűri mentette meg, a legutóbbi döntőn pedig az Oláh Szabolccsal megvívott párbajból került ki győztesen, s csak így térhetett vissza a Megasztár házba. Elárulta, cseppet sem fél a következő párbajtól, sőt kifejezetten "gyúr" rá.
Rúzsa Magdi talán magának okozta a legnagyobb meglepetést éneklésével. A vájt fülű zsűri elhalmozta a lányt dicséretekkel, ő mégis elpityeregte magát.
Puskás Pétert megmentette a zsűri, Baktai Anikó és Oláh Szabolcs párbajából: Anikó került ki győztesen!
Március 4-én kiderül ki lesz az a 10 énekes, akik továbbra is versenyben maradnak az Év hangja címért.
Mit jelent Neked a nyolcvanas évek? Kamasz volt és állandóan házi bulikba járt? Fiatal felnőttként ezekre a zenékre roptad, vagy kisgyerekként már akkor a füledbe másztak a szombaton hallható dallamok?
Puskás Péter a szombati Megasztár-döntőről egyenesen az ambulanciára sietett. A hangszálai ugyanis nem bírták a megterhelést, és olyan csúnyán begyulladtak, hogy azonnal orvosi ellátásra szorult. Péter a kedd esti, a New Orleansban tartott koncertjükön egy hangot sem adott ki.
Az első döntőben a 12 énekesnek Hungária dalokat kellett előadniuk, a szavazás csak Póka Angéla színpadi produkciója után kezdődött, hisz ő volt az utolsó, aki sorra került ezen az estén.
A két kiesőjelölt párbaj-dalban méri majd össze erejét.
A Megasztár harmadik szériájának zenei producere: Novák Péter.
A TV2 zenei tehetségkutatójának döntői február utolsó szombatján kezdődnek. A december 25-i, karácsonyi vigaszágas döntő után kialakult a végleges mezőny. Tizenkét tehetség méri össze a tudását hétről hétre február 25-étől minden szombat este a TV2-n.
Van titkos favoritod?
Igen, van, akár már borítékolni tudnám a győztest, de nem fedem fel a kilétét. Tavaly Caramel volt a kedvencem, de Tóth Gabi hangját is imádtam.
A Megasztár harmadik részében ismerhettük meg Szabó Esztert és Rúzsa Magdolnát. A két őstehetség akár nagy ellenfélnek is tekinthetné egymást, de nem teszi. Sőt igazi barátság kezd kialakulni közöttük, amit ékesen bizonyít az egymásról alkotott véleményük.
Még el sem kezdődtek a Megasztár döntői, Kontor Tamás, az egyik vigaszágas máris saját közönséggel büszkélkedhet. A fiú külön engedély kapott a TV2-től, hogy a beköltözésig koncertezhessen, hiszen el kell tartania kétéves kislányát, Rebekát.
az egyik - főleg hölgyek által olvasott - havilap is, aki fotózásra invitálta a sármos fiatalembert. A fiatalember nem cáfolta az ezzel kapcsolatos értesüléseket, azt azonban leszögezte: ruhátlanul nem fog a kamerák előtt pózolni.
Az elődöntő, és a döntő együtt sem viselte meg úgy a Megasztár döntőjébe jutott Oláh Szabolcsot, mint a hosszúra nyúlt válogatások.
A fiatal fiút a Cosmopolitan című havilap már meg is kereste egy fotózás reményében.
MEGASZTÁR 3.
Minden szerdán este a TV2-n!
Varga Ferenc, az év Férfihangja, a Megasztárt nem nyerte meg, mégis boldogabb, mint valaha.
Szerda délelőtt a szabadkai magyar főkonzulátuson veszem át a nemzeti vízumomat és délután háromtól Kishegyesen várnak ünneplésre, de este már jövök is vissza Magyarországra.- Viszont a hétvégét végre a családommal tölthetem
Egyetlen egy igazán emberi szívre találtam a házban, aki szintén ugyanúgy, mint én lélek-ember, és Őt úgy hívják, hogy Varga István. A Rúzsa Magdinak szurkolok. :-)
Eszter, bármilyen furcsa, kicsit még örült is a kiesésnek, lévén műsorbéli barátai - Varga Feri kivételével - már mind a mega-ház óvó-védő falain kívül vannak. Az okok pedig meglehetősen messzire vezetnek...
Amikor beneveztem, sejtettem, hogy először gitár nélkül kell énekelni a selejtezőn, és szomorúan fogok kikullogni a filmgyár kapuján. Persze nagy remények voltak bennem, mert nem egyszer álltam már színpadon, de az elődöntőn szembesültem azzal, hogy nem is olyan könnyű.
Sokminden tetszett. Leginkább az, hogy összekovácsolódtunk a csapaton belül.
Mindenkivel fogom tartani a kapcsolatot.

Itt ülök a fűben, süt a nap, hát kell ennél több? Fogalmam sincs mit hoz a jövő, de egy biztos, jól vagyok. Kibékültem a világgal, és kibékültem a szerelmemmel is, az én kis gitárosommal, Gáborral - mondja kacagva, s úgy tűnik, valóban az egész világot átölelné.
Nem vagyok csalódott, hiszen több ezer jelentkezőből a nyolcadik helyen végezni szerintem szép eredmény. Most minden energiámat az énektanulásra fordítom, és remélem, hogy kapok ajánlatokat is.
A vörös szépség később kis klubot szeretne nyitni, ahol minden zenerajongó menedékre talál. Tudja, hogy mint minden nagy álom, ez is nehezen megvalósítható, de megpróbálja...

István ha akarta volna, sem tudta tagadni: nagyon csalódott, hogy immár nem folytathatja a versenyt. Elárulták a könnyei, és elárulták a szavai is.
Dolgozunk a lemezanyagon!
Szeretnék egy zenekart!

úton a magasabb tudatosság felé - abbcenter.com

A WEBOLDAL LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSAI

 

LEGFRISSEBB HASONLÓ VIDEÓK

 

HASONLÓ WEBOLDALAK

 

ABBCENTER LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSAI